Média

http://www.magyarkurir.hu/hirek/ne-felj-nem-itellek-el-az-abortuszon-atesettek-lelkigyakorlatarol

2013. szeptember 14. szombat

 „Ne félj, nem ítéllek el”: az abortuszon átesettek lelkigyakorlatáról

Kovács Ferenc állandó diakónus és felesége, Kovácsné Treer Mária mentálhigiénés lelkigondozó rendszeresen tart lelkigyakorlatot abortuszon átesettek számára. Velük beszélgettünk az abortusz okairól, az azt követő lelki fájdalmakról és a gyógyulásról.

Gyakran éri az a kritika az Egyházat, hogy csak bűnösnek kiáltja ki az abortuszon átesett nőket, és nem segít nekik. Az Önök kezdeményezése épp az ellenkezőjét mutatja.

Treer Mária: Bűn az, amit tudva és akarva követnek el. Tudja-e egy Istennel nem találkozott ember, hogy mi bűn az ő és Isten viszonylatában? A szabad akarat is megkérdőjelezhető. Az a tapasztalatunk, hogy az abortuszon áteső nők döntő többségben valamilyen presszió áldozata. Olyan nyomás, teher van rajtuk, hogy beszűkül a gondolkodásuk, és nem képesek jó döntést hozni.

Kovács Ferenc: Persze attól még, hogy tudva vagy tudatlanul követek el bűnt, a káros következményeit még viselnem kell. Akár tudja valaki, hogy az abortusz bűn, akár nem, attól még utána ugyanolyan testi-lelki problémái lehetnek. Mára nevet adtak neki, posztabortusz tünet együttesnek hívják.

Mária: A bűntudat szó helyett inkább így fogalmaznék: lelki szomorúság. Sokkal többeknek van bűntudat érzése, mint ahányan vallásosak. A szakdolgozatomban vizsgált nők 66 százaléka beszélt a bűntudat érzéséről, de csak 20 százalékuk mondta magát vallásosnak.  Sokan úgy élik meg, hogy a vetélés, meddőség, vagy a kudarc az életükben az Isten büntetése. Az isteni büntetés érzése akkor is előjön, ha valaki nem igazán vallásos, csak akkor esetleg a „sors” büntetésének nevezi. Vannak, akik azt mondják: többször meggyóntam, és semmi sem változott. De hát miért gyónta meg többször? Isten elsőre is megbocsát! Talán azért, mert önmagának a legnehezebb megbocsátani?

Ferenc: A lelkigyakorlat, túl azon, hogy segít az abortusztól szenvedők lelki fájdalmain, a veszteségük feldolgozásában, egészen más dolgot is megtesz: rendszerint igazi életrendezés lesz a következménye. Volt egy 57 éves asszony, aki utoljára hét éves korában gyónt. Eljött ide, majd szükségét érezte, hogy a bűnbánat szentségében letegye élete terheit. Többen a hétvégét követően kötöttek egyházi házasságot, vagy a laza kapcsolatukból stabil párkapcsolat alakult ki. Volt, aki arról számolt be, hogy szüleivel évtizedek után most tudott nyitott szívvel beszélgetni a vele történtekről. Különös testi gyógyulásnak is tanúi lehettünk.

A nő számára a tragédia az, hogy akár tudatában van annak, hogy az abortusz bűn, akár nincs, a következmények megkeserítik az életét. Az „apa”, mikor megtudta az állapotomat (18 éves voltam), bevitt egy kórházba, beszélt egy orvossal és elment. Többé nem is láttam. Iszonyatosan éreztem magamat. A szégyen szinte megbénított. Sötét kétségbeesés és kilátástalanság vett birtokba. Hogyan tovább…? Magányt, fájdalmat és fájdalmas magányt éreztem és testi-lelki ürességet. Rossz, fájdalmas emlék, nem volt más választásom. Azt tudtam többet ilyent nem akarok átélni! Tanulmányaimat az egészségügyi pályán folytattam. Konkrétan sosem tudtam mi az, milyen állagú az a „sejt-szövet szaporulat”, amit az abortusz kapcsán „kikaparnak”. Egyszer megláttam! Megdöbbentő szembesülés volt. Pici széttépett testrészek, kezek, lábak! Ettől kezdve, ha tehettem elkerültem ezt a feladatot. Évekig tartott, amíg ezt a szembesülést lelkileg valamennyire fel tudtam dolgozni. Nagy elszántsággal rendeztem életkörülményeimet, mint a fészekrakó madár. Végre!  Jöhet a gyermek! Nem jött! Orvosi vizsgálatok, kezelések stb., de nem jött! Akkor azért eszembe jutott a Bűn és bűnhődés. Akkoriban a rémálmaim mindennaposak voltak. Szinte minden éjjel megszültem szegény meg nem született gyermekemet. Éjjel boldog anyaként, viszont felébredve reggel várt a depressziós valóság! Nem lehet gyermekem! Ezekben az évekbe szinte csak kismamákat, vagy gyermekkocsit toló anyukákat láttam mindenfelé. A gyászérzés és a bűntudat ezekben az években nagyon fájdalmasan jelen volt a mindennapjaimban. Munkába és tanulásba menekültem. A szégyen és a félelem a megszégyenüléstől zárkózottá tett. Rettegtem attól, hogy valaki megkérdezi: Neked nincs gyereked? Hogy-hogy nincs?Az Isten hívja ki az embert ebből a nyomasztó lelkiállapotból, amit a bűntudat gerjeszt bennünk. Ami megtörtént, azt nem lehet meg nem történtté tenni. De Isten elég hatalmas ahhoz, hogy a rosszból is nagy jót tudjon kihozni. Új életet kaptam: házasságomban két leányt, két unokát – a férjemen keresztül – , akiket enyéimként szeretek. Úgy éreztem, hogy sikerült feldolgoznom a történteket, hogy meggyógyultam. Utóbb kiderült, nem egészen. Kapcsolatba kerültem a Kovács-Treer házaspárral, akik a Ne félj, nem ítéllek el című rádióműsort vezetik. Részt vettem egy lelkigyakorlaton, ahol további, mondhatni teljes megbékélés történt bennem. Mária

Merrefelé tartanak ilyen lelkigyakorlatot?

Ferenc: Először Kárpátalján tevékenykedtünk, majd eljutottunk a Váci, a Kalocsa-Kecskeméti, és a Pécsi Egyházmegyébe is. 2013. október 17-21-ig – az interneten is meghirdetve – a Gödöllő-Máriabesnyő Mater Salvatoris Lelkigyakorlatos Házba hívjuk a testvéreket. A Nyíregyházi Egyházmegyébe október folyamán, novemberben pedig a Szombathelyi Egyházmegyébe megyünk. Sok helyen az intimitás megőrzése céljából a helyszínekről és az időpontokról csak személyesen érdeklődőknek adunk információt a
06 20 823 2201-as telefonszámon.

Milyen tünetei vannak annak, aki abortuszon esik át?

Mária: Sokak szerint nem kell ezt túldimenzionálni, nincsenek igazi problémák abortusz után. M. Simon würtzburgi pszichológus szerint viszont a nők 80 százaléka szenved az abortusz után a mentális egészség megromlása miatt. Tény, hogy vannak, akiknek, egy darabig nem okoz gondot, de mi nem velük foglalkozunk. Senkit nem ítélünk el, és nem akarunk senkinek a lelkiismerete lenni a magáé helyett. A tünetek rendkívül sokfélék, időben változóan jelentkeznek: a szorongás, kapcsolati problémák, harag, düh, csökkent önértékelés, vetélés, meddőség, depresszió, öngyilkossági késztetés. (A statisztikák szerint az abortuszon átesettek közt kétszeres az öngyilkosok száma, kétszeres a valószínűsége a pszichiátriai betegségnek.) Gyakoriak az alvászavarok, rémálmok; ismerünk valakit, aki minden éjjel álmában megszülte a gyermekét. Riasztó szám: abortusz után a házasságok, a párkapcsolatok 70 százaléka tönkremegy. Gyakori az „elkerülő viselkedés”. Van, aki ha babakocsit lát az utcán, átmegy a túloldalra. Vagy ismerek egy óvónőt, aki abortusz után munkát váltott, mert nem tudott többet gyerekekkel foglalkozni. Mások pótgyerek után néznek. De lehetnek póttárgyak, pótállatok is. A kanadai Ney-házaspár kiterjedt vizsgálatokat végzett e témakörben. Szerintük az abortusz utáni pszichés állapot leginkább a gyászfeldolgozás fázisaihoz hasonlítható, de attól eltérő jellegzetessége is van. Ha meghal egy rokonunk, egyértelmű a gyászfolyamat. De az abortusz után az anya, az apa nem látja a magzatot, temetni sem szoktak. Olyan, mintha nem történt volna semmi. Az anyaság, apaság érzését az Isten a szívünkbe ültette. Egy ideig el lehet némítani a szív hangját, ez 20-30 évig is eltarthat, de egy történés, szülés, vetélés, álom, gyász, válás, vagy valamilyen krízis az illető életében előhozza az elfeledettnek gondolt múltat.

Férfiak is vannak a hétvégéken?

Mária: Eddig 160 emberrel találkoztunk, a résztvevők tíz százaléka férfi. Többnyire házaspárok tagjaként jönnek. Eddig egy özvegy volt, akinek a felesége a halálos ágyán mondta meg, hogy lehetett volna még egy gyermekük. Aztán vannak közreműködők, akik csak segíteni akartak a bajba jutott lányoknak, és nem is fogták fel, miben vettek részt.

Tartják a kapcsolatot azokkal, akik részt vettek a lelkigyakorlaton?

Mária: Aki igényli, azzal igen. A lelkigyakorlat után két hónappal találkozóra hívjuk a résztvevőket, aki szeretne, eljön. Szükség van egy sorstársi közösségre, ahol minderről őszintén, álarc nélkül lehet beszélni.

Mi a lelkigyakorlat menete?

Ferenc: A lelkigyakorlatunk mottója: „Ne félj, nem ítéllek el!” Alapja II. János Pál Evangelium Vitae című enciklikája. A IV. fejezetében, a 99. pont harmadik bekezdésében olvasható Egyházunk állásfoglalása, melyben az abortuszon átesettekhez szól.

„Külön szeretnék hozzátok fordulni, akik abortuszon estetek át. Az Egyház tudja, hogy mi minden befolyásolhatta döntéseteket, és biztos abban, hogy sokszor fájdalmas, esetleg drámai volt a döntés. A lelketeken esett seb valószínűleg még nem hegedt be. Valóban, ami történt, mélységesen igazságtalan dolog volt, és marad. De ne bátortalanodjatok el, és ne hagyjatok föl a reménnyel! Sokkal inkább próbáljátok megérteni a maga igazságában azt, ami történt. Ha nem tettétek volna meg, alázattal és bizalommal nyíljatok meg a bűnbánatra: az irgalmasság Atyja vár titeket, hogy megbocsásson és megbékítsen a bűnbánat szentségében. Akkor majd megértitek, hogy semmi sincs elveszve, s még a gyermeketektől is bocsánatot kérhettek, aki most az Úrban él. Barátok és szakemberek segítségével fájdalmas tapasztalatok tanúságával ti magatok lehettek mindenki élethez való jogának leghatásosabb védői. Az élet melletti kiáltásotokkal, amit esetleg egy új élet születése koronáz meg, s a közeletekben levő rászorulók elfogadásával és gondozásával az emberi élet új szemléletének művészei lehettek.”

Mária: Ez egy életátgondolást szolgáló lelkigyakorlat, ahol megtapasztalhatják a résztvevők, hogy Isten irgalmas szeretetéből van gyógyulás és újrakezdés még ebben a szégyellni való és tabunak tekintett helyzetben is, épp ezért a részvételnek nem feltétele a rendszeres vallásgyakorlat.

SzG/Magyar Kurír

——————————————————————————————–

A Bonum TV vendége volt Kovácsné Treer Mária mentálhigiénés lelkigondozó és Kovács Ferenc diakónus 2016. szeptember 15-én. A felvétel az alábbi linkre kattintva meghallgatható:

http://bonumtv.hu/ne-felj-nem-itellek-el/

————————————————————————–

Laci életet ment:

 

Emlékhely Kecskeméten linkajánló

http://www.parazskozpont.hu/eletvedelem

http://www.parazskozpont.hu/emlekhely_szentelese_galeria#overlay-context=eletvedelem

 

 

 

 

 

Szunnyadó gyász – Új Ember

Untitled1

CSER ISTVÁN

Szunnyadó gyász

Avagy meddig tart a tegnap fájdalma

Magyarországon 1990 és 2001 között egészségügyi okból, spontán vetélés vagy művi terhességmegszakítás következtében hatszáznyolcvanezer megfogant magzat nem születhetett meg. Ha csak az abortuszokat vesszük figyelembe, s beleszámítjuk, hogy egy asszonynak akár több abortusza is lehetett, akkor becslések szerint manapság mintegy négyszázezer nő küzdhet a mesterséges beavatkozást követő fájó lelki tünetekkel. Rajtuk próbálnak segíteni, nekik nyújtanak támaszt, megoldási lehetőséget azok a lelkigyakorlatok, amelyeket Kovácsné Treer Mária mentálhigiénés lelkigondozó és Kovács Ferenc diakónus, nyugalmazott börtönlelkész vezet rendszeres időközönként. Legközelebb július 18. és 21. között Pécs közelében, Máriagyűdön lesz hasonló alkalom, ahová szeretettel várják a megbékélésre, lelki nyugalomra vágyó asszonyokat, lányokat, de még a férfiakat is.

– Évente néhány hétvégi alkalommal rendezünk egy-egy háromnapos gyógyító találkozást valamelyik csendes üdülőhelyen – mondja Mária. Egyszerre legfeljebb tizenkét főt fogadunk, mert így a kiscsoportos foglalkozások keretében személyesebb kapcsolatot tudunk kialakítani a résztvevőkkel. Tapasztalataink szerint a gátlásokkal, fájdalmakkal, félelmekkel érkező nők – legyenek akár fiatalabb vagy idősebb hölgyek – a harmadik nap után lelkükben békével, megnyugvással térnek haza szeretteikhez.

Annak ellenére, hogy a terhességmegszakításon átesett nők mintegy fele húsz és harminc év közötti, e korcsoportból kevesebben jelentkeznek a lelkigyakorlatokra. Talán azért, mert közülük sokan úgy gondolják, hogy később is vállalhatnak majd gyermeket, s életüknek ebben a szakaszában inkább a megfelelő életpálya kialakításán fáradoznak. A harmincegy–harmincöt éves hölgyek általában hajadonok, akik amiatt aggódnak, hogy nem lesz családjuk. Sokan jönnek negyven–negyvenöt éves korukban, a klimax idején, valamint ötvenöt– hatvanadik életévük táján, amikor lassan idősödő korba lépve nemcsak magukkal, hanem az elmúlással is szembe kell nézniük.

Tanulságos az egyik résztvevőnk vallomása, aki a következőket mondta: „A gyász érzése akkor következett be, amikor a következő házasságomban a férjem nem akart gyereket. Ahogy megfogalmazta:  »Nekem már van, én már nem akarok gyereksírást hallani, és kialvatlanul kelni reggel.« Ettől kezdve úgy láttam, hogy minden szembejövő nő babát vár, vagy babakocsit tol. Ebben az időben éreztem, hogy valamit nagyon elrontottam.”

– A csoportjaink átlagéletkora ötvenöt–hatvan év, ami azt mutatja, hogy a veszteség feldolgozása évtizedekig elakadhat – veszi át a szót Ferenc. – Minden gyász egyéni. Úgy is lehetne fogalmazni, hogy az asszonyi lélek valamelyik bugyrában rövidebb-hosszabb ideig szunnyad a gyász. Egy, a családban, a rokonságban vagy az ismeretségi körben előforduló halálesetnél a gyászolót vagy a gyászolókat segíti, támogatja a közösség. Az abortusznál azonban minden megfoghatatlan, szégyellni való. Ahogy az egyik asszony megfogalmazta: „Mégsem mondhatom másnap a munkahelyemen, hogy azért sírok, mert tegnap abortuszom volt!” Tehát egyrészt szégyelli, másrészt maga sem tud mit kezdeni ezzel az érzéssel. Úgy gondolja, teljesen egyedül maradt a bajával, s inkább nem beszél róla. Megpróbálja minél mélyebbre ásni, elrejteni, hogy ne kelljen szembenézni a gyötrő emlékkel.

Gyakori az önvád, a bűntudat, a csökkent önértékelés, az üresség érzése, a különböző félelmek, az abortusz témájának kerülése, a depresszió. Nem ritkák az alvászavarok, és az is előfordul, hogy a fájdalmával magára maradt nő a gyógyszerekhez menekül, vagy az alkohol után nyúl, mint ahogyan Teodóra is tette:

„Emlékszem arra a karácsony és szilveszter közötti estére, már megvolt az időpont is – írja. – A nagylányom az édesapjánál volt, egyedül várakoztam otthon. Egyszer csak megszólalt a kicsi bennem, hallottam a hangját. Olyan melegség töltött el, amit soha életemben nem felejtek el. Úgy szeretett, ahogy engem még senki sem. Soha nem éreztem ezt a szerető érzést se előtte, se utána. Néztem a plafont: nincs munkám, nincs anyagi biztonság, nincs apa, és már van egy gyermekem, akit egyedül nevelek. Csupa gyakorlatias dolog… Ezek után olyan magas szintre vittem az önbecsapást, hogy elhitettem a kicsivel, nem megyek »oda«, nyugodjon meg a hasamban. És ő elhitte, én meg el tudtam aludni, elaltattam magam…

Az abortusz után már nem én voltam. Akartam azt a kicsit, de nem volt senkim, nem volt semmim. Fájt! Nincs erre szó. Nincs semmi utána, csak az maradt, hogy ne tudjak már emlékezni se… Minden áldott nap halálra ittam magam, csak ne érezzek. Robot lettem. Három évig csináltam ezt. Naponta.”

– Megrendítő Teodóra beszámolója – mondom Máriának. – Ugyanakkor többektől hallottam már azt is, hogy az abortusz után nekik nem volt semmiféle lelki problémájuk.


– Érdemes megismerni a történet folytatását is. De a kérdésére válaszolva, mi úgy látjuk, hogy szinte mindenkinél van valamilyen következménye ennek a brutális beavatkozásnak – feleli Mária. – Van, aki hosszú ideig nem érzi, hogy bármely problémájának ez lenne a gyökere. Sokan sikerrel temetik el ezt a megrázó élményt, s vele együtt minden olyan érzést is háttérbe szorítanak, amely felidézhetné, előhívhatná lelkükből a fájdalmat. „Megfagyott bennem valami.” „Megkeményedtem.” „Kiüresedtem” – fogalmaznak nagyon sokan. De egyszer aztán – akár évtizedek múlva, és általában valamilyen más, traumatikus esemény hatására – mégiscsak felszínre tör, kirobban az egykori abortusz emléke. Ekkor azonban már ellenőrizhetetlenül jön elő.

– Mi történt később Teodórával? – kérdezem.

– Három évig hadakozott a látomásaival, amelyek különböző alakokat öltve törtek rá naponta – feleli Mária. „Jött egy fekete felhő. Mondtam neki: gyere, te szemét, legalább vége lesz – és láss csodát, elkezdett visszahúzódni. Teljesen megdöbbentem… Visszatért a testem, újra éreztem a kezem, a lábam. Felkeltem, levettem a könyvespolcról a Bibliát. A szeretet himnuszánál nyílt ki a könyv: »Hitemmel elmozdíthatom a hegyeket, ha szeretet nincs bennem mit sem érek.« A konyhában a földön ülve zokogtam… Azóta egy kortyot sem ittam!

Józanságom hatodik évében várandós lettem. A párom vette észre, aki azt állította, neki nem lehet gyereke. Szikrát hánytak a szemei. Én tudtam, hogy megtartom. Mindenki ellenem volt, de én kitartottam, három hónapig bujkáltam, nehogy valaki rávegyen az abortuszra. Állandóan beszéltem a kicsihez, hogy nem olyan rossz a világ, csak néha annak látszik. Negyvenéves voltam, amikor megszületett. Gyönyörű, kék szemű, szőke hajú kislány, tiszta apja. Egy angyal. Ennek már öt éve. Azóta a párom jó apává vált, a lánya tette azzá. A nagylányom megérezhette a kicsi által a feltétel nélküli szeretetet. Ezt ő mondta…

És nekem feljött a múlt, arra a másik kicsire gondoltam… Egy kis rugdalódzóban megláttam őt a kezemben, aztán kiszállt belőle. Azonnal fogtam a kis ruhát meg a kilenc hónapot jelző józansági érmémet, és a hasamon a kicsivel kiszaladtam a Margit-szigetre. Elmentem »eltemetni«. Egy kis fenyő alá ástam el a rugdalódzót az érmével, utána felnéztem az égre, és kimondtam: szeretlek, nem voltam jó édesanyád, de szeretlek, nem feledlek soha, s ha fent leszek, megölellek!

Hazamentem, nem mondtam el senkinek, hol jártam. Ugyan ki értené meg. Azt mondanák, butaság, vagy valami hasonlót…

Negyvenöt éves vagyok. Van egy huszonöt és egy ötéves leánygyermekem, és egy fiam, fenn a mennyben, aki beszélt hozzám, és nagyon szeretett… Most sírok, de már másképp. A Jóisten nagyon jóságos, irgalmas és türelmes. Kegyelmet kaptam, az ő kegyelmében részesülök.”

– Teodóra eljutott a szembesülésig, mint ahogy eljutnak mindazok, akik részt vesznek a nagy lelki mélységeket érintő foglalkozásokon. Az abortusz okozta veszteség fájdalmának a feldolgozását segítjük elő, mert az érintettek többnyire ezen a ponton akadnak el. Az életük történéseivel, a kapcsolataik javításával, az önértékelés építésével csak ezután lehet foglalkozni – hangsúlyozza a mentálhigiénés szakember.

Végh Mária pécsi háziorvos, a lelkigyakorlatok egyik elkötelezett támogatója és szervezője – aki szintén részt vett a beszélgetésen – saját orvosi gyakorlatából tudja igazolni az említett problémákat. A becslések szerint Magyarországon a nők mintegy felének volt már abortusza. Ez pedig nemcsak a nőt érinti, hanem a családját is. A feldolgozatlan terhességmegszakítás nagyon sokszor a megszületett gyermekre is kihat. És ne feledjük, hogy annak a gyereknek volt egy apja is. A férfiak szintén szenvednek, csak ők szemérmesen hallgatnak a fájdalmukról, bár a lelkigyakorlatokon már megfordultak közülük néhányan – hangsúlyozza a doktornő. – A szégyen pedig megkötöz, bezár, fogva tart. Sokan évtizedekig halogatják a szentgyónásukat, s lassan el is szakadnak a vallásgyakorlattól. Mások már megtették – olykor többször is –, de a lelkük mégsem tudott megbékélni. Nem véletlen, hogy a lelkigyakorlatunk mottója: „Ne félj, nem ítéllek el!” Ilyen lelkülettel hívjuk és várjuk a megsebzett, talán már évtizedek óta gyógyulásra vágyó testvéreinket.

Felhívnám a figyelmet II. János Pál pápa 1995-ben megjelent Evangelium vitae kezdetű enciklikájára, amelyben a szentatya korunk nehézségére reflektálva szól az abortuszon átesettekhez is – mondja a doktornő, és hosszan idéz az apostoli körlevél 99. paragrafusából: „Külön szeretnék hozzátok fordulni, akik abortuszon estetek át. Az egyház tudja, hogy mi minden befolyásolhatta döntéseteket, és biztos abban, hogy sokszor fájdalmas, esetleg drámai volt a döntés. A lelketeken esett seb valószínűleg még mindig nem hegedt be. Valóban, ami történt, mélységesen igazságtalan dolog volt és marad. De ne bátortalanodjatok el, és ne hagyjatok föl a reménnyel! Sokkal inkább próbáljátok megérteni a maga igazságában azt, ami történt. Ha még nem tettétek volna meg, alázattal és bizalommal nyíljatok meg a bűnbánatra: az irgalmasság Atyja vár titeket, hogy megbocsásson, és megbékítsen a bűnbánat szentségében. Akkor majd megértitek, hogy semmi sincs elveszve, s még a gyermeketektől is bocsánatot kérhettek, aki most az Úrban él. Barátok és szakemberek segítségével fájdalmas tapasztalatotok tanúságával ti magatok lehettek mindenki élethez való jogának leghatásosabb védői. Az élet melletti kiállásotokkal, amit esetleg egy új élet születése koronáz meg, s a közeletekben lévő rászorulók elfogadásával és gondozásával az emberi élet új szemléletének művészei lehettek.”

 

 

 

Van az abortusznak káros hatása?

A válaszunk pedig csak az lehet, hogy igen, van. A testi következmények, mint a koraszülés, a meddőség, a kismedence gyulladásos folyamatai – ismertek.

A lelki következményekről ma már elég sok tapasztalat gyűlt össze világszerte.

Először Bíró László püspök atya szavait idézzük a Ne félj, nem ítéllek el! – című könyvünkből:

„A tudományos kutatások igazolják, hogy az anyai érzés valami határtalan mélységben rejlik a nőben. Vulgárisabban fogalmazva: az egyik legerősebb ösztön benne. Amikor az édesanya ezzel a legerősebb ösztönnel fordul szembe, ezt legyűri magában, akkor mérhetetlen kárt okoz életében. A posztabortusz szindróma ennek az önkárosításnak a következménye.

Az abortusznak nemcsak az elvetett élet, hanem maga az édesanya is áldozata. Az abortuszon átesett édesanya körül valójában hírzárlat van, kommunikációs stop, alig oszthatja meg valakivel fájdalmát. Az abortusz melletti érvelés tévesen arról szól, hogy az anya önrendelkezési jogából fakad ennek a lépésnek lehetősége, vagyis nem életet öl, hanem saját maga felől dönt. Ha az ember akárcsak egy műtét következtében csonkul, már az is nagy trauma, de az édesanya valahol ösztönösen érzi, hogy az abortusz több egy testrész amputálásánál, több egy műtétnél, és mégis hallgatnia kell, nem beszélhet róla, magába fojtja fájdalmát. Nem is gyászolhatja el a megfogant éltet, nem idézheti fel emlékét, hiszen még arcát sem láthatta. Ez is nehezíti az abortusz utáni állapotot.”

Mára már a pszichológusok nevet is adtak ennek a sokszor nagyon összetett, változatos formákat öltő tünetcsoportnak: Abortusz Utáni Szindrómának nevezik. A legújabb, és eddigi legkiterjedtebb amerikai felmérések szerint az abortusz után a nők 65%-a szenved ebben a tünetcsoportban részben vagy egészben. Nagyon sokan nem is tudják, mi a bajuk, információ híján a felmerülő problémáikat nem is kötik az abortuszukhoz. Sokszor évek, de van, hogy évtizedek telnek el, mire rájönnek, mi is áll a tüneteik hátterében. Ha már a statisztikáknál tartunk: a megkérdezettek, – akiknek 72%-a egyáltalán nem volt vallásos(!) – 85%-a azt mondta, hogy meglepte őket, hogy milyen intenzív érzelmekkel reagáltak az abortuszukra. Ezek között az érzelmek között többek között felsorolták a bűntudatot, a haragot, a gyászt, félelmeket, szégyent, szomorúságot, halálfélelmet. Gyakoriak a visszatérő rémálmaik, a csökkent önértékelés.

A British Journal of Psychiatry című brit szaklapban megjelent átfogó tanulmány szerint az abortuszon átesett nőknél 81 százalékkal magasabb a pszichiátriai megbetegedések kialakulásának esélye.  „A művi terhesség megszakítás valós veszélyekkel jár, amelyekről tájékoztatni kellene a nőket, mielőtt döntenek a beavatkozásról” – fogalmaz a folyóirat 2011. szeptemberi számában megjelent tanulmány szerzője, Priscilla Coleman. A professzor asszony kutatási eredményei szerint abortusz után a szorongás és a depresszió kialakulásának esélye több, mint egyharmaddal, a kábítószer fogyasztás és az öngyilkosság aránya pedig több, mint kétszeresére nőtt.”
Miért nehéz a terhesség megszakítást követő gyász?

Megfoghatatlan, a nő sose látta az elvetetett magzatot, a gyász is nagyon nehéz, és sokszor késleltetetté válik, elakad, vagy el sem kezdődik. Az a csapdahelyzet, hogy a gyásznak, a veszteségnek megélője, de az okozója is ugyanő. Így igen nehéz a gyászfeldolgozás. A vád eléri az Istent, a férjet, a társát. Sok házasság megy tönkre az AB utáni kényszeredett állapotban. (párkapcsolatok 70 százaléka megszakad!) Vádol a nő sokakat, nem tud megbocsátani senkinek, magának sem. A tünetek addig fokozódhatnak, hogy klinikai depresszióssá válik, olykor a nőnek öngyilkossági késztetése lesz. Enyhébb esetben pl. képtelen kisgyermek sírását hallgatni, az áldott állapotban levő nő látása sírógörcsöt válthat ki a belőle.

Az anyáknak nagyon vegyesek az érzéseik. Van, aki „nem lát problémát” s az érzéseit megpróbálja a „szőnyeg alá besöpörni”. Azonban az életének egy krízis helyzete, gyász, válás, vagy más történés, egy furcsa álom a problémákat robbanásszerűen hozhatja elő.

Az abortuszt követő fájdalom nem a vallásos érzelmek függvénye. Fontos szembenézni tetteinkkel, mely nehéz, de első lépés az őszinte bűnbánat felé. Ezt követő megbocsátás, mások és önmagunk felé nyitja meg az utat a megsebződött szív békéje, megnyugvása felé.

Tapasztaltuk a lelkigyakorlatainkon:

Krisztus irgalmas szeretetéből VAN GYÓGYULÁS az abortuszt követő fájdalomból!

Kovács Ferenc diakónus és Kovácsné Treer Mária lelkigondozó

Kecskemet-kegyhely-prospektus