ÖRÖKBEFOGADÁSÖRÖK BEFOGADÁS

Tisztelem azokat az édesanyákat,

akik kihordják, megszülik gyermeküket akkor is,

ha ők maguk nem tudnak majd gondoskodni róluk!

A gyermekük iránti önzetlen szeretetből adják át

örökbefogadó családnak, aki helyettük tudja majd szeretni.

A Házasság Hetén ajánlom figyelmükbe

Korom Kata örökbefogadó anyuka vallomását.

Mária Rádióban 2019.febr.12-én 21 órakor hangzik el. (40 perces)

Műsorszerkesztő: K.Treer Mária

 

 

Itt a kellő idő!

                     

Hétvégénk gyümölcseiről

 A magzatvesztés, – akár vetélés, akár abortusz, – olyan lelki fájdalmat okozó gyászreakciót vált ki az érintettekből, amiről nem szokás, nem „illik” beszélni.

Az életátgondolást is szolgáló Ne félj, nem ítéllek el! lelkigyakorlatainkon megtapasztalhatják résztvevőink, hogy van gyógyulás és újrakezdés még ebben a tabunak tekintett helyzetben is. Az Istennel, másokkal, és önmagával való megbékélést hitbeli megújulás követheti. A részvételnek ezért sem feltétele a rendszeres vallásgyakorlat.

Megosztjuk néhány hölgy vallomását:

  • Az abbamaradt tanulást folytatja: „Abortuszom után képtelen voltam levizsgázni a főiskolán. Feladtam. Depresszióval kezeltek, de az önmarcangolás nem múlt el. Most újra –igaz egy másik – képzésre jelentkeztem. Érdekel. Remélem, vizsga előtt nem torpanok meg.”
  • Munkát keresett és elégedett vele: „Úgy gondoltam, nem vagyok alkalmas, hogy végzettségem szerinti munkát végezzek. Asszisztensként dolgoztam. Ma már orvos vagyok, tudok segíteni másoknak.”
  • Anya elmondta felnőtt gyermekének történetét, hogy ő soha ne tegye: „Először féltem megmondani lányaimnak, hogy lehetne még testvérük. Tartottam attól, hogy lenéznek, megítélnek miatta. Kértem, soha ne tegyék, ha bajba kerülnek, segítek. Nem mondom, hogy megdicsértek érte, de kapcsolatunk őszintébb lett.”
  • Rátalált az Istenre: 40 évesen elkezdtem hittanra járni, elsőáldozó lettem.”
  • Házasságrendezés – „összebútorozás” (laza együttélés) helyett. „Megtaláltam az „igazit”, egyházi házasságot kötöttünk. Megszűnt a frusztráció, a „minden mindegy” érzés. Más, mint a csak arra napra igaz együttélés. Lehet egymásra számítani. Ez biztonságérzetet ad.”
  • Örömmel fogadott gyermek született: „Kétféle kapcsolatból két kamasz fiam van. A jelenlegi élettársammal 5 éve élünk együtt, de a várt baba nem jött. Úgy éreztem, a Sors megbüntetett, hogy nem fogadtam el fiatalon az érkezőket. A hétvége után 42 évesen megfogant kislányom. Boldogok vagyunk.”

Lehet, hogy eddig soha nem tudtál történeteddel szembenézni, fájdalmad mélyen magadba zártad.

Itt a kellő idő!

Szeretettel hívunk gyógyító kurzusunkra

s a „lelki kövekből” – számodra is – gyöngyök fakadnak:

 Mária és Ferenc

 

Meg akarsz gyógyulni?

Kedves Testvérem,

a hónap végi abortusz fájdalmát hordozóknak szervezett lelkigyakorlatos hétvégéjére tudunk még fogadni pár jelentkezőt,
ezért küldöm neked a szórólapot, hogy terjeszd az általad már megélt szeretetet; légy szószólója Isten megbocsájtó kegyelmének.

Köszönöm 

 Isten akkor is gyógyít, ha soha nem volt alkalmad Őt megismerni!

Szeretettel várunk a Teammel együtt: Mária, Feri

 

Tini mama, Panka

 

Meghívtál, hogy vízre lépjek….

Egy 17 éves lány, számára az abortusz nem volt alternatíva.

Megszülte fiát, aki most 3 éves.

A mosolygó, kedves, csinos leány leérettségizett, ma már egyetemista.

A szülei – bár nem így gondolták, hogy unokájuk lesz, – segítenek neki.

A gyermek apukája is jelen van az élerükben.

Kedves Panka, köszönöm őszinte vallomásodat!

 Beszélgetés a Mária Rádióban 2018.aug.28-án 21 órakor hangzik el.

180727_0261-meghívtál

Diplomám a gyermekem életébe került

“Ha mindig olyan jó kislány lettem volna, talán soha nem tapasztalom meg Isten gyengéd, tapintatos, irgalmas szeretetét” 

Tünde vallomása 2018.07.31-én 21 órakor hangzik el a Mária Rádióban. (37 perc)

A honlapot olvasóim számára már most feltöltöm a hanganyagot:

2018.07.31_Nefelj_TundeDr_vallomas

A doktornőt egy “Ne félj, nem ítéllek el! -kiút az abortusz okozta fájdalomból” lelkigyakorlatunkon ismertem meg, és zártam a szívembe kedves, megnyugtató személyét.

Következő hétvégénk, melyre Önt is szeretettel várjuk, 2018. szeptember 27-30-ig lesz

a máriabesnyői lelkigyakorlatos házban.

Érdeklődését szeretettel várjuk a nefeljnemitellekel@gmail.com e-mail címen: Mária és Ferenc

 

Ajándék a gyermek – vallomás

Mária Rádióban a 2018.07.03-án 21 órakor hangzik el:

Ajándék a gyermek

Franciskával, – a “Ne sírj, ne bánkódj!”  hétvége korábbi résztvevőjével – beszélgettem anyaságának sebeiről, örömeiről.

Sorra vetéltek el megfogant gyermekei, bizonytalanságot, reménytelenséget, mély fájdalmakat élt meg.

Ma már több gyermekes édesanya, aki megértette azt is, hogy a gyermek nem “jár”, hanem életünk, szerelmünk kincse, Isten mérhetetlen nagy ajándéka.

Műsorvezető: K.Treer Mária (Beszélgetés ideje 37perc)

Gyógyulhat a fájdalom, bűntudat, ….

Megbántad, hogy lemondtál születendő gyermekedről, de még sem könnyebbültél meg?

Van kiút az abortusz okozta fájdalomból!

Ne félj, nem ítéllek el! –mottóval lelkigyakorlatos hétvégére hívunk 2018.ápr.12-15-ig és 2018.szept.27-30-ig Máriabesnyőre, a Mater Salvatoris Lelkigyakorlatos Házba.

Szeretettel vár: Kovácsné Treer Mária, mentálhigiénés lelkigondozó, Kovács Ferenc diakónus és az

Elérhetőségünk: nefeljnemitellekel@gmail.com

A rendszeres vallásgyakorlat nem feltétele a részvételnek.