ÚGY ÉREZTEM MEGBOCSÁJTHATATLAN, AMIT TETTEM

A lelkigyakorlat, amelyen részt vehettem és az irgalmas megbocsájtó Szeretettel találkozhattam, azt megtapasztaltam, alapvetően megváltoztatta az életem
Vétkem már régen, mélységesen megbántam, meggyóntam jóvá tettem sok felajánlás és vezeklés formájában is, de a várt és remélt megkönnyebbülés elmaradt.
Soha nem kételkedtem Urunk irgalmas jóságában, de a bűntudat állandóan kísértett és a kétség, hogy valaha is megnyugszom.
Szigorú és sokszor kíméletlen voltam magammal szemben és sajnos másokban is leginkább – úgy véltem jobbító szándékkal – de leginkább a hibát láttam. A férjemmel egymás mellett éltünk.
A bírálat második természetemmé vált. Sokat szenvedtem emiatt.
Úgy éreztem megbocsájthatatlan, amit tettem, méltatlan vagyok a szeretetre, nem tudtam elfogadni és helyesen szeretni magam.
Így az embertársi szeretettel is gondjaim voltak.
A lelkigyakorlaton – bár minden, ami eddig fájt és nyomasztott felszínre jött, de a zaklatottság helyett a megnyugvás következett.
Az elmélkedések, beszélgetések, szentgyónás, szentségimádás, szentmise alkalmával megnyilvánuló irgalmas megbocsájtó Szeretet hatott és gyógyított.
Számomra a tanulságok:
• Megértőbb alázatosabb és talán türelmesebb lettem másokkal is.
• Férjemmel a kapcsolatom jobb, szeretet teljesebb lett, több bennem a megértés.
• Elfogadom magam a múltammal együtt, el tudom képzelni, hogy szeretetreméltó is tudok lenni és ezért igyekszem is mindent megtenni.
Pió atya gondolatával zárnám:
„Múltamat az irgalmadra, jelenemet a szeretetedre és jövőmet a gondviselésedre bízom Uram”
Hála és köszönet Istennek, a lehetőségért és munkatársainak is a közvetítő szeretetért,
Zoltán atyának, Máriának és Ferencnek
Imádsággal, szeretettel: Kati

Vélemény, hozzászólás?