EGY ELVESZTETT GYERMEK

  Korán mentem férjhez, és szerettünk volna mielőbb gyerekeket. Az évekig tartó sikertelen próbálkozások után, orvoshoz fordultunk, ahol közölték velünk, hogy nem valószínű, hogy lesz gyermekünk.

  Ezután a hír után egy hónappal terhes lettem, végtelenül örültünk a csodának. Tanítottam, dolgoztam, éltem a normális életemet, vizsgálatokra jártam, ahogy minden terhes anya.

  Az AFP vizsgálat nagyon rossz eredményt mutatott, így alapos ultrahang vizsgálatra küldtek. Ekkor derült ki, hogy születendő gyermekünk súlyos vesebeteg, illetve az élettel nem összeegyeztethető fejlődési rendellenessége van. Több orvoshoz is elmentünk, végül a I. Női Klinikán kötöttünk ki, ahol számtalan megalázó vizsgálat, orvosi lekezelés, értetlenség után végül a 8. hónapban megszületett a baba, aki egy napot élt.

  Temetése és az utána következő gyászfolyamat életem meghatározó élménye, talán akkor lettem felnőtt, hiszen egy rövid ideig anya lehettem, felelősséget vállaltam valakiért, a végsőkig kitartottam valaki mellett.

  Nagyon nehéz volt a végtelen öröm hónapjai után a halál árnyékában élni 3 hónapon át. Sok küzdelem, hullámzás, érzelmi válság jellemezte ezt az időszakot. Nem tudtam megérteni, hogy ez miért történik velünk, pont velünk, akiknek, talán nem is lesz több gyermeke.

  Félelem és harag is volt bennem az események miatt. A saját életemet, testemet is féltettem, először kellett szembe néznem a halállal.

  Sok segítő barát, lelki vezető, családtag állt mellettünk, így el tudtuk hordozni ezt a terhet, de én csak sokára tudtam sírás, megrendülés nélkül beszélni erről az eseményről.

  Két évvel később megszületett Ákos fiunk, majd három vetélés következett egy éven belül. Ezek már nem ráztak meg annyira, hiszen az első gyermek elvesztéséhez képest nem jártam be akkora utat a pár hetes magzatokkal. Inkább az újabb csalódásokat volt nehéz elhordozni.

  Néhány év múlva megszületett Botond és Zoltán fiunk is, akik nagy ajándékok.

  Ma úgy gondolom, hogy a sok szenvedés nem volt hiába, hiszen jobban meg tudom érteni a körülöttem élő, terheket hordozó társaimat, hitelesen tudok mellettük állni.

Zita

Ez a megrendítő a vallomás a váci hétvégén hangzott el.

Vélemény, hozzászólás?